1. Fogalom magyarul: PCM – Impulzus-kódmoduláció

2. Fogalom angolul: PCM – Pulse Code Modulation

3. Meghatározás:

Az impulzus-kódmoduláció a távközlésben régóta széleskörben használt módszer analóg jelek átvitelére digitális csatornán. A módszer két fő komponense az időbeli diszkretizálás, a mintavételezés, és a minták értékeinek diszkretizálása, a kvantálás. A mintavételezés elvileg lehet veszteségmentes, amennyiben az ún. mintavételi tételnek eleget téve történik az analóg jelből a mintavétel. A mintavételi tétel kimondja, hogy a mintavett jelből az eredeti jel pontosan reprodukálható, amennyiben a mintavételi frekvencia legalább az analóg jel felső sávhatárának a kétszerese. A minták kvantálása mindenképpen veszteséges kódolás, mivel valós értékkészletű (tetszőleges értéket felvevő) jelértékeket véges számú értékkészletre képezünk le.

A PCM a kvantált mintákat bináris kódszavakká kódolja. Ez az átalakítás lehetne lineáris, azonban hatékonyabb a nemlineáris kódolás, amely az analóg jel dinamikus tartományát csökkenti, a nagyobb mintaértékek tartományában durvább kvantálást alkalmazva. A nemlineáris kvantálást meghatározó kompressziós görbére két szabványt is kialakítottak, az ún. m-tövényűt, amelyet többek között az USÁ-ban, és az ún. a-törvényűt, amelyet többek között Európában alkalmaznak.

A PCM-kódolás fő paraméterei a digitális telefóniában a következők: a beszédjel sávhatárolása a 300 Hz – 3400 Hz frekvenciaértékek közé, 8 kHz-es mintavétel (125 ms mintaközök) és 256 szintre történő kvantálás, azaz 8 bites minták.

4. Hivatkozások:

ITU-T G.711

5. Megjegyzések