Sajtó-helyreigazgatási jog
Fogalom magyarul: Sajtó-helyreigazítási jog
Fogalom angolul: Press correction
Meghatározás:
Ha valakiről bármely médiatartalomban valótlan tényt állítanak, híresztelnek vagy vele kapcsolatban való tényeket hamis színben tüntetnek fel, követelheti olyan helyreigazító közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlés mely tényállítása valótlan, illetve megalapozatlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben és ehhez képest melyek a való tények.
A helyreigazító közleményt napilap, internetes sajtótermék és hírügynökség esetében az erre irányuló igény kézhezvételét követő öt napon belül a közlemény sérelmezett részéhez hasonló módon és terjedelemben, lekérhető médiaszolgáltatás esetében az erre irányuló igény kézhezvételét követő nyolc napon belül a közlemény sérelmezett részéhez hasonló módon és terjedelemben, más időszaki lap esetében az igény kézhezvételétől számított nyolc napot követően a legközelebbi számban a közlemény sérelmezett részéhez hasonló módon és terjedelemben, lineáris médiaszolgáltatás esetében pedig ugyancsak nyolc napon belül, a közlemény sérelmezett részéhez hasonló módon és azzal azonos napszakban kell közölni.
A sajtó-helyreigazítás tartalmi szabályait az Smtv. 12. §-a határozza meg ugyan, azonban érvényesítésére a Pp. XXI. fejezetében foglaltak vonatkoznak:
Helyreigazítás közzétételét az érintett személy vagy szervezet az általa vitatott közlemény megjelenésétől számított harminc napon belül írásban kérheti a médiaszolgáltatótól, a sajtótermék szerkesztőségétől vagy a hírügynökségtől. Ha a médiaszolgáltató, a sajtótermék szerkesztősége vagy a hírügynökség a helyreigazítás közzétételére irányuló kötelezettségét határidőben nem teljesíti, az azt igénylő fél ellene keresetet indíthat. A perre az a bíróság illetékes, amelynek területén a sajtótermék szerkesztősége, a hírügynökség vagy a médiaszolgáltató székhelye, illetve lakhelye található. A bíróság illetékességét a médiaszolgáltató helyi stúdiójának székhelye is megalapozza.
A sajtó-helyreigazítás kötelezetti köre széles, így a televíziós és rádiós, valamint lekérhető médiaszolgáltatásokon túl a nyomtatott és internetes sajtótermékek tartalmi is tárgyai lehetnek egy ilyen típusú eljárásnak.
Hivatkozás:
Smtv. 12. § (1)-(2) bekezdés, Pp. 342. § (1) bekezdés, 343. § (1) bekezdés, 344. § (1) bekezdés.