Sajtótermék

Fogalom magyarul: Sajtótermék

Fogalom angolul: Press product

Meghatározás:

A napilap és más időszaki lap egyes számai, valamint az internetes újság vagy hírportál, amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, amelynek tartalmáért valamely természetes vagy jogi személy szerkesztői felelősséget visel, és amelynek elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából, nyomtatott formátumban vagy valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül. A szerkesztői felelősség a médiatartalom kiválasztása és összeállítása során megvalósuló tényleges ellenőrzésért való felelősséget jelenti, és nem eredményez szükségszerűen jogi felelősséget a sajtótermék tekintetében. Gazdasági szolgáltatás az önálló, üzletszerűen – rendszeresen, nyereség elérése érdekében, gazdasági kockázatvállalás mellett – végzett szolgáltatás.

A nyomtatott sajtótermék esetén a szolgáltatás tárgya szövegből (írott), illetve képekből álló tartalom, a szolgáltatás nyújtása pedig nyomtatott (print) formában történik, napilap és más időszaki lap egyes számaiban. Periodikusan, azaz végső időpont, utolsó megjelenés nélkül kerülnek kiadásra. Egy sajtótermék akkor minősül időszaki lapnak, ha szerkesztősége, impresszuma van, magán viseli az időszaki lap lényegi és tartalmi jegyeit, folyamatos a megjelentetése, frissítése, elérhetősége, híreket szolgáltat, cikkeket jelentet meg. A nyomtatott lapok ún. kétpiacos termékek, azaz a gazdasági szolgáltatás jelleget a fogyasztóktól és a hirdetőktől származó bevétel tekintetében egyaránt vizsgálni kell: ingyenes lapok is a médiaszabályozás hatálya alá tartozhatnak, ha hirdetések közléséből tesznek szert bevételre.

Az internetes sajtótermék a szolgáltatás tárgya szövegből (írott), illetve képekből (álló/mozgó) összetevődő tartalom, a szolgáltatás pedig az internetes újság és hírportál. A szolgáltatás szintén rendszeresen, többnyire minden nap elérhető. Minden olyan sajtóterméket internetes sajtóterméknek kell tekinteni, mely funkciójában, megjelenésében és hatásában hasonlít a nyomtatott sajtótermékre. Fontos, hogy az adott weboldal egy naptári éven belül többször, gyakorlatilag naponta folyamatosan megújuló tartalommal, azonos címmel jelenjen meg, a honlap tetején olvashatók legyenek az állandó tárgykörök, amelyek a napilapok klasszikus rovataival azonosak, rendszeresen közöljön a puszta hírközlésen túl az újságírói műfaj körébe tartozó írásműveket, szerepeljen rajta évszám és a napi dátum. Lényeges szempont a lekérhető médiaszolgáltatás és az internetes sajtótermék elhatárolásánál, hogy amennyiben mozgókép (videotartalom) a szövegbe ágyazva, mintegy kisegítő, a szöveges tartalmat kiegészítő jelleggel jelenik meg egy internetes sajtótermék oldalán, nem lekérhető médiaszolgáltatásról beszélünk. Mindez persze nem jelenti azt, hogy egy internetes sajtótermék kiadója ne minősülhetne egyben lekérhető médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatónak is. Az internetes sajtótermék tartalmához utólag fűzött blogbejegyzések és kommentek nem tartoznak a szabályozás hatálya alá, olyannyira, hogy az utólagos moderálás sem alapozza meg a szerkesztői felelősséget.

Hivatkozás:

Mttv. Értelmező Rendelkezések 203. § 60. pontja. 

21453 Megtekintés
Átlagos (0 Szavazatok)

Gyakran ismételt kérdések

Hogyan tudok hozzászólást fűzni a szócikkhez?

Regisztráció után (egy név és egy valós e-mail cím kell hozzá) lehet hozzászólni.

Ki felügyeli a fogalmak helyességét?

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület által létrehozott szerkesztőbizottság hagyja jóvá a fogalmakat.

Lehet bővíteni a fogalomtárat?

A szerkesztőség határozza meg definiálandó fogalmakat. Örömmel vesszük javaslatait a „További fogalmak” oldalon található űrlap kitöltésével.